Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


SÖTÉT ANGYALOK ÉS DÉMONOK

 

Sötét angyalok - démonok

Dark angels 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sötétség...a szó mi oly csábító lehet,
Egy olyan embernek, aki nem lát már fellegeket.
Lehajtott fejjel járt az utcán,
Kinek is hiányozna ő itt már ezután?

Oly sötét gondolatok ezek, mint borult éjszakán a fellegek,
De ha mögé nézne az ember, észrevenné a fényt,
Mely rejtve marad ugyan, de szívünkbe visszahozná a reményt.
A reményt, mely őt is itt tartotta volna,
De az élet helyett mégis a halált választotta.

Lelke talán megnyugvást talált,
Ez az egyetlen remény mi táplál, 
Mert az ő halálával én mindent elvesztettem,
S már várom az órát, hogy követhessem.
 

 

 

A szerelem elmúlt, 
Megölte a káosz.
A fény kihúnyt,
A sötétet várom.

Vér szárad a lelkemen,
Túl már sok emberen.
A halál az élet,
Hadd öljelek meg kérlek!

Hatalom a kezemben,
Félelem a szemedben.
Halott már a tested,
Most végre boldog a lelkem.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

versek forrása: boszi.network.hu 

 

 

 

 

 

 

 

 

MENEKÜLJ AZ ERDŐBE!

kattints a képre:

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

"Élet és halál határán jársz. Sötétség és fény között rekedtél, reszketve az elmúlás terhes, hideg levegőjében. 
Az idő kereke újra fordul egyet. Ami élt eddig, most elmúlik. Ami holt, most új életre kel... 
 

 

 

 

Lelkek

A temetőben sétálok,
Holtak közt a sötétben.
Lelkük most elkisér,
Együtt sírunk az éjben.

Fekete ruhám, sötét lelkem.
Fehér sírkő telepszik rád.
A sírod előtt állok,
Arcom könnyes, fájón nézek.

Sírod mellett sötét alak,
Mosolyog rám míg itt állok.
Lelkemet várja, s hogy feladjam.
De nem tehetem, csak teérted.

Fénylik a Hold, megtisztít.
Árnyalakok néznek, kérlelve véremet.
De jő egy alak, félnek tőle.
Fehér haja, smaragd szeme.

Segít nekem elűzni a gonoszt.
Lágyan átkarol, vigyáz rám.
Bár egy lélek, s nem élő,
Mégis oly emberi, s erős.

 

 

 

Az élet sötét oldalán egyszer én is ott fogok állni talán.
Sosem tudni mikor, de úgyis eljön a halál.
A boldogságot nem ismerem, csak a zord magányt,
De a holnap mindig rám talál.
Depressziómba burkolódzok,
s tudom ez elöl nem futhatok.
Hiába keresem a boldogságot
Mindig utálatot kapok.
És ha csupán egy beszélgetésre vágyok,
mindenki elfordul előlem , s akkor megint az eszembe jut. Csak magam vagyok!
 

 

 

  

Összetiport lelkek, hulló könnyek,
Fájdalmas emlékek kísérik lépted,
Nem zavarnak téged,
A bűn nem éget,
Beteg a leked,
Méreg a véred...

 

 

 

Csillagok 

Ha az égen ragyogó csillagokat nézzük:
Lelkek, akik nem húnynak ki soha.
Fényből táplálkoznak, nem levegőből.
A lélek a test nélkül a leggyönyörűbb,
Ha nem számíthatunk arra,
Hogy itt van mellettünk.