Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


VERSEK

 

                                     

SZERELMES VERSEK  

 

Juhász László: Megérintettél...

Megérintettél, 
S már hiányzol ha nem láthatlak 
Lelkem sötét zugából 
Kirántottál a fényes jelenbe 
Meggyulladt fáklya jelzi az utat 
Amelyen végigmenve szeretném érezni 
Végig, kezed lágy érintését 
Szemedben csillog a szépség 
Arcod olyan gyönyörű 
Mint angyalok legszebbike, 
Mosolyogsz felém 
Minden egyes nap 
Szeretném ha mellettem mosolyognál tovább
Kezünk egymásba olvadna 
Szívünk csak egymásért dobogna 
Lelkünk örökké szeretne.

 

Juhász Gyula: Anna örök

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
emlékeimből lassan, elfakult
arcképed a szívemben, elmosódott
a vállaidnak íve, elsuhant
a hangod és én nem mentem utánad
az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
ma már nem reszketek tekintetedre,
ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
és hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
nyakkendőmben és elvétett szavamban
és minden eltévesztett köszönésben
és minden összetépett levelemben
és egész elhibázott életemben
élsz és uralkodol örökkön. Ámen.

Gyóni Géza: Még nem tudom

Sietve elsuhansz előttem 
- Eltűnő árnyék az úton - 
Kerülsz-e, futsz-e, félsz-e tőlem - 
Még nem tudom.

Sosem nézel, mint más, szemembe, 
Ha szembejősz a fordulón... 
Pirulnál tán tekintetemre? 
Még nem tudom.

És megszólítani én se merlek, 
Csak nézek rád, titkon, futón. 
De hogy nagyon, nagyon szeretlek - 
Tudom, tudom!

 

 

Pilinszky János: Azt hiszem

Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehunyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanul és jelzés nélkül.

Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem...

William Shakespeare: Az vagy nekem

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
s tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az idő ellop, eltemet;
csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt,
s egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit tőled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,
részeg vagyok és mindig szomjazom.

 


Gyóni Géza: Álmok

Ha a robotban kimerülve 
Párnámra hajtom bús fejem, 
Lelkemre mintha galamb ülne, 
Te édes képed meg jelen.

A fényes álmok a tiéid 
Azokat mind neked adom - 
Álmodja bár a lelkem végig 
Selyempárnán vagy kőpadon.

És álmodom selyemhajaddal, 
Karod szelíden átölel... 
De virrad. Újra itt a hajnal. 
Varázsos kép, búcsúzni kell!

Elűzlek, mint a nap az égről 
A fényes hajnalcsillagot - 
Habár a fájdalom terhétől 
Napestig összeroskadok

Gyóni Géza: Szomorúság

Én hozzám is beköszöntött 
Az első víg napsugár. 
Kíváncsi tán, hogy mit csinál 
Ez a fakó, bús madár.

Fényt derít a szürkeségbe, 
Csillog, villog, csalogat - 
Úgy szeretné földeríteni 
Búbánatos arcomat.

Maradj csak kint, jó napsugár, 
Hirdesd másnak a tavaszt - 
Bús szívembe ragyogásod 
Jókedvet már nem fakaszt.

Elkomorul a kis sugár, 
Rezeg, rezeg kínosan - 
És a függöny nyílásán át 
Szomorúan eloson.

Aztán újra rám borul a 
Fojtó, árnyas szürkeség - 
És a tavaszt úgy várom már, 

Mint aggastyán a mesét

Kölcsey Ferenc: A reményhez

Vad óceánnak mély hullámain 
Vergődöm én és küzdöm a szelekkel, 
S ah, képed minden este, minden reggel 
Felém leng a két hajnal szárnyain.

Szelíd Remény, jobb kor szebb napjain 
Mosolyogva jöttél lángoló szemekkel, 
De most borongasz barna fellegekkel, 
Mint búcsúzó hölgy férje karjain.

Üdv néked így, ha mindent elvesztettem, 
Ha tengerhabként duzzad bánatom, 
Ne legyek elhagyatva, légy mellettem.

Ím újra vészek árján hányatom, 
Süvöltve röppen a vihar felettem, 
S remegve száll rád vég pillantatom

 

 

 

 

 

Gyurkovics Tibor: Hajnal- részlet

"Rád adjam ruhául a tájat, 
és a bíbor nagy hegyeket, 
El kell, hogy bírja a vállad 
mindent, amit szeretek. 

Örökké hordjad a házam, 
csiga fel, csiga le, ez az út, 
és én adok néked majd három 
szívet, falevél alakút. 

Szeretlek, jobban a szélnél, 
mi öleli hosszan a fát, 
szeretlek, mintha te élnél 
helyettem egy életen át.

 

 

H. Heine:"Tudod mi a bánat?

Várni valakit, ki nem jön többé vissza, 
Eljönni onnan, ahol boldog voltál, 
S otthagyni szívedet örökké. 
Szeretni valakit, ki nem szeret téged, 
Könnyeket fogadni, mik szemedbe égnek, 
Kergetni egy álmot, s azt soha el nem érni, 
Csalódott szívvel mindig csak remélni. 
Szavakat őrizni, mik lelkedre hullanak, 
Remegő ajakkal idézni a múltat. 
Megalázva írni egy könyörgő levelet, 
Szívszorongva várni, nem jön rá felelet. 
Hideg búcsúzáskor egy csókot koldulni, 
Mással látni őt és utána fordulni. 
Kacagni boldogan hazug lemondással, 
Hazamenni sírva, könnyes zokogással, 
Otthon átsírni hosszú éjszakát, 
S imádkozni, hogy ő sose tudja meg: 
Mi is az a bánat.

Nagy László: Ki viszi át a szerelmet?

" Létem ha végleg lemerült 
ki imád tücsök-hegedűt? 
Lángot ki lehel deres ágra? 
Ki feszül föl a szivárványra? 
Lágy hantú mezővé a szikla- 
csípőket ki öleli sírva? 
Ki becéz falban megeredt 
hajakat, verőereket? 
S dúlt hiteknek kicsoda állít 
káromkodásból katedrálist? 
Létem ha végleg lemerült, 
ki rettenti a keselyűt! 
S ki viszi át fogában tartva 
a Szerelmet a túlsó partra?

 

 

 

Dombi László:Szeress engem

Szeress engem jóságos szíveddel, 
Szeress tiszta, szépséges lelkeddel. 
Simogass áldást hozó kezeddel, 
Szédíts csak el, forró szerelmeddel. 

Ölelj mindig kéjt súgó daloddal, 
A hűséges játszi két karoddal, 
Melyekkel magadhoz ölelsz engem. 
Soha ne hagyj el, meg ne tedd velem. 

Mindörökre szíved rabja legyek, 
Leköt csengő zenéje lelkednek. 
Hevesen ölelj, szoríts magadhoz, 
Szép, tartalmas életre hagyatkozz. 

Rabja legyek örökre szívednek, 
Ne taszíts el magadtól sohasem. 
Vágyom érezni karcsú testedet, 
Ugye? Gyermekünk Benned fogan meg
.

Dombi László: Májusi szerelem


Május a legbájosabb hónap,
Mézes, ízes csókok csattannak.
Illatos fák, bokrok lomboznak,
Szép virágjaikkal pompáznak.

Sétára buzdít a napsugár,
Andalog az ifjú emberpár.
Legénykar öleli a leányt,
Karcsú derekának hajlatát.

Zöld mező terül, lepke repül,
Fiú és lány, selymes fűre ül.
Kaján Nap, illan a pillanat.
Feszül a féktelen érzelem,
Tombol a buja, vadszerelem.

Dombi László :Igaz szerelem


Karjaival átölel, lelkem simogatja,
Szívemet melengeti, szerelemre gyújtja.
Orcája szép, igéznek szemeinek kékje,
Tekintete fúr bele vágyamnak mélyébe.

Pisze orrocskája, meggypirosak ajkai,
Mindet szeretni kéjjel mannaként majszolni.
Aranyszőkehaj omlik gömbölyded vállára,
Onnan alá a dús, formás keblek halmára.

Ő megölel, gyengéden szorítja testemet,
Csókolgatom Őt, el nem engedem sohasem.
Ó, milyen gyönyörűséges, ad nekem teret,
Kéjes szerelmet, vágyakat oltó küzdelmet.

Törékeny izgatón formás, karcsú kecses-test,
Boldogok vagyunk végtelen, Ő az enyém lett.
Sosem kell kérdeznünk egymást, vajon szeretsz-e,
Szerelmünk boldog mondja Ő és Én, Szeretlek!

Dombi László :Ármány könnyei


Amikor téged minden bánt - nekem ez annyira fáj,
Csókjaimmal törlöm patakzó könnyed - ne sírjál!
Kedvesem kérlek, nyugodj meg már - nekem is rossz lehet.
Mondd el mi lelt, hiszen te vagy az életem, végzetem.

Miért van itt ármány? Ne higgy a cselszövés szavának,
Tehozzád nem való, mert az álnok, hazug gondolat.
Ne véljed, ne hidd, mert egyedül te szenvedsz meg mindent.
Az csak legyint, és gondjaiban ürességet teremt.

Kérlek, higgy el mindent nékem, nagyon szeretlek téged,
Afféle széltoló meg nem bánthatja becses lelked.
Imádd, kedveld ez életet, nagyon boldogan szeress,
Jönnek még napok, mikor vidáman, örömmel nevetsz.

Víg percek a szépreményű hited, boldog életed,
Biztatóra fordít mindent egy új, szabad érzelem.
Bízzál bennem és magadban hidd el, lesz majd jobb minden,
Téged kérlek, tudjál remélni, tudj hinni - Istenben!

Dombi László:Itt van a tavasz


Nini, turbékol szerte már a vad szürke-gerle,
Rigófütty szól az álmából ébredező kertbe.
Szeretni vágynak az emberek, a szívek lelkek,
Bimbózgatni fog az új, lelkes izzó szerelem.

Zöldell a táj, a virágok sandán nyiladoznak,
Nyújtóznak a fák, a kék Ég felé kacsintanak.
Rügyeik fakadnak, hamarosan kipattannak,
Kecsesen virágszirmok, zöld levelek sarjadnak.

Fehérbe öltözött a menyasszony a hóvirág,
Koszorús lány lila ruhában, a kék ibolya.
Ó milyen gyönyörű a születés, de milyen rég,
Szép lelkünkbe, testünk-szívébe költözik a lét.

Érkezik, itt van a csodás élet a kikelet,
Itt van a tavasz, itt van újra, ó, de szép is ez.
Érzelmeink fonódnak, gyönyörű szép szerelmek,
Áldásos gyümölcse bájos, - gőgicsélő gyermek.

Dombi LászlóI want him:

Oh, how I wish you'd hug her
I want red lips, to be with you.
I want kiss, hug fiercely thee,
I want to possess the slim, beautiful body.
I want to kiss her white breasts plump moud.
I want brown hair plaits, scent.
Or shiny eyes gentle flutter,
I want your body nice rhythmic tension.
I want writhing sheath, luscious cup
Or faculties of love, convulsive embrace.

 

ANYÁK NAPI VERSEK 

Anyukám szeretlek


Anyák napján Téged
virággal köszöntelek,
és csak annyit mondok:
Anyukám, szeretlek!

Anyukám szeretlek,
virággal köszöntelek,
mint a gyönge gyökér
a jó anyaföldet

Gondoztál nap, mint nap
aztán évről, évre.
Tanítottál dalra, szóra,
szívre szépre.

És ma anyák napján
mint a mag a földet,
életadó anyám,
virággal köszöntelek

Anyák napjára 

Úgy repültem, mint a madár!
Pedig szárnyam sincsen.
Virágot is hoztam Neked!
Pedig kertem sincsen.
A szeretet az én szárnyam
Szívem az én kertem.
Anyák napján köszöntelek,
Édesanyám, lelkem!

 

 

Ajándék

Színes ceruzával
rajzoltam egy képet,
anyák napján reggel,
Édesanyám néked.

Lerajzoltam én egy
aranyos madarat,
aranyos madárra
aranyos tollakat.

Elkészült a madár.
Nem mozdul a szárnya...
Pedig hogyha tudna
a válladra szállna

Eldalolná csöndben
tenéked egy dalban
amit anyák napján
mondani akartam.

Ha én rózsafa volnék

Ha én rózsafa volnék,
szép bimbókat hajtanék.
Lennék tavasz virága,
jó anyám bokrétája.

Kis madárka ha volnék,
napestig csak dalolnék.
Mint a kedves csalogány,
hogy örüljön jó anyám.

De nem vagyok madárka,
sem bimbós rózsafácska.
Mondd meg, anyám, mit tegyek,
hogy neked kedves legyek.

 

 

 

Öntözgetem

Öntözgetem rózsafámat,
De nem is hiába,
Anyák napja ünnepére,
Kihajt minden ága.
Nyílik kelyhe rózsa szálnak,
Úgy tűzöm a kebelére
Az édes anyámnak.

Kis madárka szólj az ágon,
Gyönyörűen, szépen,
Ne legyen ma bánat az én
Jó anyám szívében.
Dalod után enyhül minden bánat,
Dalolj, dalolj kis madárka,
Az édes anyámnak.

Édesanyám

Sebesen száll a felhő az égen
Nem láttalak édesanyám régen.
Ha én szállni mint a felhő tudnék,
Édesanyám csak tehozzád szállnék.
Tavasz lesz már, a hó kezd elmenni,
Be szeretnék kék ibolya lenni.
Kivirítanék az anyám kertjében,
Hadd tűzne fel dobogó keblére.
Sem felhő, sem ibolya nem vagyok,
Elhagyatott árva gyermek vagyok,
Messze van az édesanyám háza,
Csak búsulok, sóhajtok utána.

 

 

Este

Mielőtt nyugodni mennél
Imádkozzál gyermekem.
így szól jó anyám szelíden
minden este énekem.
Imám elvégezve szépen
Jó anyám megdicsér,
Homlokomra adja csókját
És aztán nyugodni tér.
De én nem, én kezeim még
Jobban összekulcsolom,
S hálás szívvel jó anyámért
Istenhez imádkozom.

Az édesanya

Nincsen a gyermeknek
Olyan erős vára,
Mint mikor az anyja
Őt karjaiba zárja.
Nincsen őrzőbb angyal
Az édesanyánál,
Éberebb csillag sincs
Szeme sugaránál.
Nincs is annyi áldás
Amennyi sok lenne,
Amennyit az anya
Meg ne érdemelne

Köszöntő

Egy kis verset súgott nekem
A szerető szívecském,
Megtanultam s el is mondom
Édesanyák ünnepén.
Reggel imám azzal kezdem,
Este azzal végzem,
Az én édes jó anyámat
Áldd meg s tartsd meg Isten.

 

Anyám

Anyám könnye fürösztgetett
Ha az élet beszennyezett.
Az öröme napsugár volt,
Rajta volt az egész égbolt.
Az Ő nyelve, anyanyelvem,
Az én élő örökségem,
Édesanyám én szeretlek,
S ma is szívből köszöntelek.

Nem tud úgy szeretni

Nem tud úgy szeretni a világon senki
Mint az édesanyám tud engem szeretni.
Akármit kívántam megtette egy szóra,
Még a csillagot is reám rakta volna.
Mikor a faluban iskolába jártam,
Rendesebb egy gyerek nemigen volt nálam.
El nem tűrte volna Ő azt semmi áron,
Hogy valaki nálam szebb ruhába járjon.
Éjjel – nappal őrzött mikor beteg voltam,
Magát nem kímélte, csak értem aggódott.
Mikor felgyógyultam, fáradt két szemében
Öröm könnynek égtek, s csókolva becézett.
Én Istenem áldd meg, őrizd az anyámat,
Viszonozhassam én ezt a nagy jóságot.
Lássak a szemében boldog örömkönnyet,
Ne lássam én soha búsnak, szenvedőnek

 S épp ma van lám neved napja,
hát így üld meg, mosogatva?
Édesanyám, mit segítsek,
hogy ne fáradj, légy mind frissebb?
Megtennék én mindent érted,
minden gondtól kimélnélek.
Hogy vidáman élj sokáig,
s ifjan lásd meg unokáid.

 (Létay Lajos)

Lennék én..

Lennék én gyöngyvirág:
harangszó-illatod,
fehéren csendülő
hószirmú harmatod.

Lennék én két kezed:
virágtitkú bölcső,
szirmok esőjében
felkönnyező felhő.

(Devecsery László)

Az én édesanyám

Az én édesanyám
Galamblelkű asszony,
Életfáján Isten
Sok rózsát fakasszon.
Sugaras a lelke
S a szíve nemesfém
Ez drága színarany
Az meg szelíd napfény.
Megszokott imáját
Mikor mondogatja
Az égben is értem
Jár a gondolata.
Én édes jó anyámnak
Földön párja nincsen
Nagy szeretetéért
Mind a két kezével
Áldja meg az Isten.

 

 

Áldd meg Isten

Ki az, aki ápol
Születésem óta,
Testemet, lelkemet
A bajtól is óvja?
Ki tanított engem
Isten szent nevére,
S ha baj vagy bánat ér,
Ki ölel szívére?
Könnyes lesz a szemem,
Ha róla beszélek,
Az én édesanyám
Ez az áldott lélek.
És szívemnek nincs szebb
Kívánsága, vágya
Csakhogy őt az Isten
Ezerszer megáldja.

 

 

Gyermeki köszöntő

A hóvirág fehér csillag,
Vele a tavasz kacsingat,
Kék csillag az ibolya,
Ő a tavasz mosolya.
Ahány virág van a réten,
Számlálj te is annyit évben,
S mint a virág maradj vidám
És fiatal, édesanyám!
Állj meg vándor!
Légy akárhol,
Tartsál velünk,
Anyákat köszöntjük
Életükre áldást kérünk,
Kiket úgy szeretünk.
Isten adjon minden jót,
Meghallgatva a gyermeki szót:
Éltesse az anyákat,
Fogadják a hálánkat.

Édesanyám szeme

Olyan a te szemed,
Mint a nap az égen,
Őrködve kíséri
Minden kis lépésem.
Ragyogó sugarat
Szór minden utamra –
Őrködő szemedet
Felhő ne takarja.
Jóságos két szemed
Őrizőm, oltalmam:
Mint a fényes csillag
Mindig úgy csüng rajtam.
Jóságos két szemed
Könnyet ne hullasson,
Mint a fényes csillag
Mindig mosolyogjon.

 

Édes jó anyám

Elnézem a fecskét
Fiát hogy eteti,
Hogy betakargatja,
Hogy gondját viseli.
Te is így viseled
Gondomat jó anyám!
A lábad nyomát is
Hát hogyne áldanám.

Ima

Édes jó Istenem
Hallgasd meg imámat,
Áldd meg minden jóval
Édes jó anyámat.
Áldó két kezedet
Tartsad mindig rajta,
Mosolyogj rá szeretetet
Ne legyen bús napja.

Átváltozások

Édesanyám, harmat voltam:
selyem rétre le is hulltam.
Virágokat nevelgettem,
hogy ezután néked szedjem.
Harmat cseppje, eső szála,
könnyű fényt vont a szirmára.

Bokrétámat megkötöttem:
hímes csokor nőtt kezemben.
Virágos most a mi házunk,
anyák napján meg kell állnunk!
Meg kell állnunk, megpihennünk,
édesanyánk ünnepelnünk!

Devecsery László

Egy szívem van…

Ha száz szívem volna:
Mind érted dobogna,
Szelíd arcod mind a százban
Napfényként ragyogna.
Áldjon meg az Isten
Jártadban, keltedben.
Hová nézel a virág is
Ott nyíljék legszebben.
Nincs több, csak egy szívem,
Csak egyetlen egy van:
Ám, de százzal sem tudnálak
Szeretni már jobban.
A te neved zengi
Minden dobogása…
Szálljon reád édesanyám
Az Isten áldása!

Édesanyámnak

Ha csak egy virág volna
Én azt is megkeresném,
Ha csak egy csillag gyúlna
Fényét ide vezetném.
Ha csak egy madár szólna,
Megtanulnék a hangján,
Ami csak szép s jó volna
Édesanyámnak adnám.

Az édesanyám

Drága jó édesanyám,
Tavasz van a világon,
Nap süt le a földre,
Madár szól az ágon.
Szívünk világában
Szintén szép tavasz van,
Szeretetnek napja
Fürdeti sugárban.
Tele van a szívünk
Szép madárénekkel,
Légy megáldva hosszú
És boldog élettel.

Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel.
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad.
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.

(Dsida Jenő)

Ha itthon vagy,
olyan jó nekem.
Szobánk is megszépül
hirtelen.
Vidám lesz minden:
a cserép virág,
a képek, a könyvek
és Mica cicánk.

(Osváth Erzsébet)

 GYÁSZ VERSEK

Arany sorelválasztó

A halálról

(Nyugat, 1938, részlet)

Ne bánd, hogy meghalsz. Csak tested alakja
és külön-léted, értelmed múló.
A többit a minden-befoglaló
végső keret magába átfogadja.

/Weöres Sándor/

A másik élet

Ez a másik, ez a világosabb
suhanás nem adatik
csak a nádszál-rengetegben
s az ingatag erdőn,
amikor az ember már madár
és lemondott a külön pohárról
túl az eszmélkedésen,
a levegő tudása nélkül
űrbe meríti szárnyait.

/Weöres Sándor/

Nem az a fontos, hogy meddig élünk,
Hogy meddig lobog vérünk,
Hogy csókot meddig kérünk és adunk,
Hanem az, hogy volt egy napunk,
Amiért érdemes volt élni.

/Ady Endre/

Midőn a roncsolt anyagon
Diadalmas lelked megállt;
S megnézve bátran a halált,
Hittel, reménnyel gazdagon
Indult nem földi utakon,
Egy volt közös, szent vigaszunk
A LÉLEK ÉL: találkozunk!

/Arany János/

Emlékezés

A pókhálóra harmat esett:
bús unalmamra egy könnycsepp ma este.

A hold az égen párt keresett,
a széles égen hasztalan kereste!

Már elhallgattak a madarak,
annál hangosabban szóltak a tücskök.

És szinte láttam a fény alatt
ellengni a világot, mint a füstöt.

A fényen valami átfutott,
bársonyok kápráztak előttem.

A hangod is eszembe jutott,
mely elszállt az örök időkben.

 

/Babits Mihály/

Gyöngylelet

Boldog vagyok, mint senki más,
és mégis kedvem volna sírni,
mert jól tudom, virágnyílás:
egyszerből a sohába nyílni.
Mert jól tudom már, gyöngylelet:
síkos a gyöngy, sebes a bánat,
mielőtt elvesztettelek
ó, édesem, sírok utánad.

/Babits Mihály/

Sírfelirat

Megtettem mindent, amit megtehettem,
kinek tartoztam, mindent megfizettem.
Elengedem mindenki tartozását,
felejtsd el arcom romló földi mását.

/Dsida Jenő/

Esti ima

Ne fájjon a lelkem,
ne fájjon a testem,
legyen, ki felemel,
amikor elestem.
Amit méznek érzek,
epévé ne váljék,
kövessen a béke,
mint jóságos árnyék.
S ha majd jő a halál,
szóljon hozzám szépen,
s ne a hátán vigyen,
hanem az ölében.

/Falu Tamás/

Ami után kapkodsz, elvész.
Amit elengedsz, megfogod.
Karodba röpülnek a fecskék,
S magadra hagynak a csillagok.

/Gyurkovics Tibor/

"Mert van valami szép,
ami ott nő a szívedben,
ha nézed,
mint egy virág
törékenyen -
mert annyi csapás
teheti tönkre
a szépet
vagy azt, aki nézi -
mégis pusztíthatatlan -
mert meghalhat a szép,
meghalhat, aki nézi,
vagy meghalhat a virág,
a lélek:túlél."

/Ismeretlen szerző/

Eltöm a föld és elmorzsol a tenger:
azt mondják, hogy meghalok.
De annyi mindenfélét hall az ember,
hogy erre csak hallgatok.

/József Attila/

Nemcsak érzem, de hallom, mint a hallomást:
a porlandó, percegve pergő perceket,
az elmúlást.

/Keszei István/

Ha kijutsz majd a végső, túlsó partra,
szárítkozni kiülsz az örök napra.
Leszárad rólad múló földi voltod.
Boldogságod száj nélkül is
a sirályoknak elsikoltod.

/Keszei István/

Te is drága! kifejtőztél
Az élet fogházábul,
És szebb országba költöztél
Ott a néma siron túl!
Hol az angyalok sorában,
Az örökség nyugalmában
Várod hű barátodat:
Ki elhagyva mindenektül
Némán kora sirodon ül,
S zokogja halálodat.

/Kisfaludy Károly/

Holdvilág csak boldogságunk;
Füst a balsors, mely elszáll;
Gyertyaláng egész világunk;
Egy fuvallat a halál.
Vársz hírt s halhatatlanságot?
Illat az, mely tölt virágot,
És a rózsát, ha elhull,
Még egy perccel éli túl.

/Kölcsey Ferenc/

Ének a semmiről (részlet)

Amit ma tartok, azt elejtem,
amit ma tudtam, elfelejtem,
az arcomat kezembe rejtem,
s elnyúlok az üres sötétben,
a mélyen-áramló delejben.

Annál mi van, a semmi ősebb,
még énnekem is ismerősebb,
rossz sem lehet, mivel erősebb
és tartósabb is, mint az élet,
mely vérrel ázott és merő seb.

/Kosztolányi Dezső/

Könyörgés az itt maradókhoz

Ha meghalok majd, mélyre ássatok
gyarló valómban meg ne lássatok,
ködként inogjon eltűnt társatok,
s nekem, szegénynek, megbocsássatok.

Ne nézzétek karomat-térdemet,
csak szándékom és ne az érdemet,
mi vérzik és fáj most mellem megett,
azon lehet akkor megmérnetek.

Önváddal és mérgekkel olykoron
vertem magam füstös-boros toron,
mindig a kín volt ólmos ostorom,
mindig magány a mély monostorom.

Vétkeztem itt s vétkeztek ellenem,
bár senki úgy, mint lázadt szellemem,
az sarkantyúzott szünös-szüntelen,
s ezért vagyok én bűnös-bűntelen.

De a komor szemet el nem bírom,
örök gyehenna lesz attól sírom,
nézd, fél a lelkem, mint hulló szirom,
legyen az irgalom az én bírom.

Azzal, mi biztos és szilárd-igaz,
holtomban új halálba taszítasz,
aki halandó, folyvást botlik az,
számomra csak a kétes a vigasz.

A kancsal emlék szépítsen tovább,
mint hold, mely a felhőkön oson át,
s széthordva megbocsátó mosolyát,
ezüstté bűvöl minden pocsolyát.

/Kosztolányi Dezső/

Utolsó kiáltás

Én nem hiszek semmiben.
Ha meghalok, a semmi leszek,
mint annak előtte, hogy
e földre születtem. Szörnyű.
Hozzád kiáltok majd utószor.
Légy jó anyám, örök sötétség.

/Kosztolányi Dezső/

Talán az élet, munkáinkért,
Nem fog fizetni semmivel,
De a halál majd szemeinket
Szelíd, lágy csókkal zárja be,
S virágkötéllel, selyempárnán
Bocsát le a föld mélyibe.

/Petőfi Sándor/

Búcsúzás

Ég veletek, barátaim, vége a dal-
nak. Engem most már vár a ravatal.
Lehettem volna jobb, szorgalmasabb,
de sajnos ennyire futotta csak.
Kár, hogy így van, jó volna élni még,
másrészt, belátom, ennyi is elég,
nincs rá okom – nem elégedetlenkedem:
tartalmas és szép volt az életem.
S mint bársonyon smaragdok, jáspisok,
drága hónapok ékköve ragyog
még káprázó, boldog szemem előtt,
ajándék minden reggel, délelőtt,
kiélvezem a maradék időt,
mint ínyenc a húsos cubákokat
– csontig lerágom végnapjaimat.

/Petri György/

arany sorelválasztó